Tavaly Cannes-ban sokszor láttam ezt a plakátot, mert pont a palota hátsó bejárata fölé volt kirakva, és amikor megeszi az ember az epret a tengerparton, ebből az irányból kell visszamenni a sajtószobába.


Töprengtem, hogy mi az isten lehet ez, vajon miért mászik be ez a meztelen nő abba a krokodilba. Ezekre a kérdésekre továbbra sem tudom a választ, de legalább most már meg lehet nézni a szóban forgó jelenetet.


Úgy rémlik, hogy ezt a filmet Magyarországon be fogja mutatni a Pollux (ez egy új forgalmazó, aminek igazából Parlux a neve, de én mostantól Polluxnak fogom hívni őket, mert az egy jobb név), de lehet, hogy ezt csak álmodtam.

Basszus! Most utánanéztem ennek a színésznőnek itt a jelenetben (Brigitte Lo Cicero), és mi volt az első filmjének a címe?! A+ Pollux. Micsoda egybeesés!