Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Katie Holmes mellét csak egyszer láttuk

Sorozatunkban sorra veszünk olyan színésznőket, akik eddigi karrierjük során csak egyetlen egyszer mutatták meg a mellüket a mozivásznon. Ezúttal a kilencvenes évek végén a Dawson és a haverokkal ismertté vált Katie Holmeson a sor, aki egy lendületesen induló színészi karriert állított parkolópályára amikor feleségül ment Tom Cruise-hoz.
 


A kétezres évek elején Katie Holmest főleg a Dawson és a haverok miatt tartották számon, de akkoriban a filmes alakításairól is lelkesen írogattak a kritikusok. Ez részben lehetett amiatt is, mert a moziban gyakran a Dawson és a haverokból megismert szende Joey Potter tökéletes ellentétét játszotta.
 

Például a 2000-ben bemutatott Wonder Boys - Pokoli hétvégében csak hat és fél perc jutott neki, de ez idő alatt is meggyőzően sóvárgott az idős főbérlője (Michael Douglas) után. Ezt követte a Sam Raimi által rendezett Rossz álmok, amelyben többek között Cate Blanchett, Hilary Swank, Giovanni Ribisi és Keanu Reeves mellett szerepelt.
 

A filmben egy gazdag lányt alakít, aki szépségét kihasználva megszerzi magának, aki kell neki. A jelenetben, amiben Holmes mellei is előbukkannak, a főszereplő (Cate Blanchett) természetfeletti képességeinek köszönhetően láthatjuk, hogyan és miért ölte meg a vőlegénye (Greg Kinnear).
 


Sorozatunk korábbi részei:


Sandra Bullock mellét csak egyszer láttuk

Reese Witherspoon mellét csak egyszer láttuk 


 

Tovább

Csak egyszer láttuk a mellét - #1 Katie Holmes

Rossz álmok (2000)

 

 

 

 

Tovább

Facebook