Biztos másnak sem könnyű feldolgoznia, hogy Daniel Radcliffe már nem gyerek, de tény, hogy a Harry Potterként ismertté vált színész 25 éves is elmúlt, így nagyon nem csodálkozhatunk azon, hogy már a második merésznek mondható szexjelenetét forgatta le. Az új aktus a Horns című horrorban látható, amely Joe Hill (Stephen King fia) azonos című regényéből készült. A történet szerint Ig Perrish-t (Daniel Radcliffe) gyanúsítják barátnőjének (Juno Temple) megerőszakolásával és meggyilkolásával. Az események hatásaként a srácnak szarvai nőnek, plusz kialakul az a furcsa képessége, hogy senki sem tud hazudni a jelenlétében.



A filmet a Magasfeszültséget és a Piranha 3D-t jegyző Alexandre Aja rendezte, akinek most is sikerült megosztania a kritikusokat. Többen a műfaji következetlenséget bírálták, a Guardian például egy komor vígjáték és egy vallási szatíra dogma-szerű katyvaszaként jellemezte. A regény szerzője ugyanakkor kiemelte Radcliffe játékát, amely szerinte csontig hatolóan erős, amihez hasonlót korábban még sosem látott tőle.
 

A szóbanforgó jelenetben Temple David Bowie Heroes-ára kelleti magát egy faházban a félmeztelen Radcliffe előtt, a lány testét mindössze egy áttetsző, rózsaszín egyberuha takarja, majd attól is gyorsan megszabadul, amikor elkezdenek szeretkezni.



 

A szintén 25 éves Juno Temple-re legtöbben a Vágy és vezeklés 2007-es változatának tragikus eseményeit elindító Lola Quincey-jeként emlékezhetnek. Az utóbbi időben megfogathatta, hogy évente minimum egyszer megszabadul a ruhájától a vásznon: láttuk pucérkodni a Nagy badabumm, a Jack and Diane, a Kismadarak, a Magic Magic és az Afternoon Delight című filmekben, de a legemlékezetesebben talán a Gyilkos Joe-ban, ahol a Matthew McConaughey által játszott enyhén pszichopata rendőr/bérgyilkos előtt vetkőzött anyaszült meztelenre. Legutóbb a Sin City 2-ben bolondította magába Ray Liottával incselkedett, majd felszólította a férfit, hogy mutassa meg, ki az úr az ágyban. Kéréshez egy bilincset is mellékelt.



 

Mint ahogy már említettem, Radcliffe-nek nem ez volt az első filmes szexjelenete. A beat mozgalom kezdeti időszakát feldolgozó Öld meg kedveseidben rögtön egy meleg-szexjelenettel indított, amelyben Olen Holm (Milk) volt a partnere. A forgatásról a Sydney Morning Heraldnak anno elmesélte, hogy annyira ideges volt közben, hogy a lehető leggyorsabban kellett felvenniük a jelenetet, hogy ne röhögje el magát.